2011. febr. 23.

Egy kis fonás

Ugyan fonogattam mostanában, de sok "kész" fonalat nem nagyon tudok mutatni, mert mindegyikhez hiányzik valami utolsó simítás. Az egyik adagot cérnázni kell, a másikhoz még festeni kell, a harmadikat szintén cérnázni, így nem nagyon van mit mutatnom.
Talán ez az egyetlen, még nagyon az elejéről, amivel nincsenek további terveim, így hagyom, majd valami ujjatlan kesztyűt fogok belőle kötni, remélem elég lesz rá, mert csak 250m a 100 gramm. Egy picit csalódás is volt ez a fonal, mert valahogy nagyobb durranásra számítottam amikor vettem a csíkosra kártolt selyem-merino gyapjat.


Ez az első vékony fonalam, 80g/630m, hát ő sincs kész, mert egy szállal nem akarok belőle kötni, így festettem hozzá valamit, remélem passzolnak majd a cérnázás után.



A szombati fonó nap nagy hatással volt rám, nem csak feltöltődtem, de inspirációt is kaptam, mégpedig Zsu egyik csodája által. Élőben annyira elvarázsolt, hogy én is szerettem volna valami hasonlót.


Amin mindig elcsodálkozom, hogy mennyit változnak a színek a fonás által....
Nem gondoltam volna, hogy ezekből az igen élénk színekből olyan lesz, mint amit az orsón látni (szerencsére úgy tetszik jobban).

14 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

Bucika, hát az a lila vékony, valami csodaszép!!!! Nagyon ügyes vagy!

nöné írta...

Hú+ha, ez aztán a termés! Nagyon ügyes vagy, szépeket csináltál, mind tetszik!

Harmat írta...

Eszméletlen a lila fonalad, gratula!!

paribanu írta...

Gyönyörűek...

Zandiflora írta...

Annyira szépek! Nagyon ügyes vagy. Igazán inspiráló.

aarkus írta...

Gyönyörűek, nekem az első is tetszik, nem értem, mért lett csalódás. Az élénk gombócok meseszépek megfonva!

Amanda írta...

Szépek! Nekem főleg a lila tetszik, de az élénkek is jól mutatnak.

peony írta...

Nagyon szépek!

Judilla írta...

Gyönyörűek!!

Mona írta...

Hűűűha!!! Gyönyörűek! Jómagam nem űzök ilyesfajta mesterséget, de egyre több bloggernél látom és egyre inkább kiváncsi vagyok, hogyan varázsoltok ilyen szépségeket! Csak tátom a számat :)))

Annamari írta...

Egyik szebb mint a másik! Nagyon gyorsan belejöttél, gyönyörűségek születnek a rokkádon.

PETUNIA írta...

Ha lehet, most még nyomorultabbnak érzem magam. Te kislány!!! Annyira gyönyörű az a lila fonal, mit sem érdekel, hogy be van -e fejezve, vagy sem... Nagyon nagyon akaroooom. Ha meggyógyulok csinálsz nekem?! :o)

bucilla írta...

Köszönöm szépen kislányok:)
Petunia: Ha nagyon belejövök, akkor majd csinálok neked jó? :) Örülök hogy tetszik, remélem neked meg addigra meggyógyul a könyököd, hogy ne csak nézegetni lehessen.

Elinor17 írta...

Eddig is gyönyörűségesek voltam a fonalaid , most még teszel rá egy lapáttal !:)
Kukkants be hozzám , van egy kis meglepim a Számodra!