2010. aug. 16.

Dicsekvős poszt...

Idén sem maradhatott el az éves nagy találkozásunk Anikóval:)
Már jó előre terveztük ezt, és annyira szerencsésen alakultak a dolgok, hogy egyikünknek sem kellett túl sokat utazgatnia, hogy együtt töltsünk egy kellemes délutánt.
Kicsit zavarban éreztem magam, mert annyi, de annyi ajándékot kaptam, hogy csak kapkodtam a fejem....és ámultam a sok gyönyörűen kivitelezett minikéktől, és egyéb csodáktól...
A rengeteg ajándék fő részleteit mutatom itt meg nektek:
Ez egy csodás hímzőtálca, lapozgatható tűkönyvecskével, benne a nevemmel, picurka, de annál élesebb ollóval,és még egy motringot is kaptam a felhasznált fonalból, így ha esetleg bővíteni kívánom a kiegészítőket, akkor sem leszek bajban:)

Ezek az apró csodák egy külön fotót érdemeltek, mert olyan kis szépségesek:) Az érmét a viszonyítás miatt tettem oda, így látszik igazán, micsoda aprólékos munka a monogramos ollóőr, és a medál is. A tyúkocska pedig a kedvenc tűpárnám lett, mióta nálam van:)


Kaptam egy igazi ABC-s könyvet is :D Imádom, hamarosan készítek is belőle valami apróságot.

Szilikon csokiöntő formát, naná hogy szívecskéset;) És egy cuki filc B-betüt, ami azóta a kocsimban lóg.

Kaptam még számtalan patchwork magazint, és rengeteg más dolgot, amit itt is nagyon, nagyon köszönöm neked Anikó!
Az ajándékoknak itt még nincs vége, Kicsikató is meglepett egy csomaggal még régebben, de eddig nem kerültek lencsevégre, pedig nagyon meg szerettem volna már mutatni az új kötésjelölőimet, és kitűzőmet:) Köszönöm neked még egyszer Katókám!

Ugye hogy nagyon el vagyok kényeztetve? :)
És hogy fonal is legyen a posztban, lefotóztam egy kézzel sodort, sk festett fonalamat, ami ugyan nem egy nagy szám, de nekem úgy tetszik a színe.... kétágú, olyan 'Worsted' vastagságú, és előreláthatólag, egy jó meleg sapi alapanyagát képezi majd...

13 megjegyzés:

Millie írta...

Wow! egyik szebb, mint a másik! És ez a fonal! Még, még, még!!!!

nöné írta...

Bucikám, ollllllyan gyönyörűségesek a kincseid!!! Már volt szerencsém élőben látni a Te minikéidet is, ezeket is szívesen megnézném. Elképesztő, milyen aprólékos munkákhoz van türelmetek, Nektek, xelőknek:o)
A fonalról már nem is szólok:o) Gyöööönyööööörű!!!

PETUNIA írta...

Az "apróságok" óriásiak :o)

A pamutodba meg kérem, bele vagyok szeretve. Szürke-fekete "pasi-sapinak" valót ha egyszer sodornál.... :o)

Mázsa Viki írta...

Nem nagy szám a fonal? Dehogynem! Csodaszép! A minikéid is nagyon szépek!

Csilla írta...

Nagyon szép ajándékokat kaptál! Ez a fonal meg külön tetszik, nagyon csípem az ilyen érdekes sodrású fonalakat.

bucilla írta...

Köszönöm lányok:) Nem is gondoltam, hogy ennek az egyszerű fonalnak ilyen sikere lesz:D

Annamari írta...

A sodrás is sk? Gyönyörű...

paribanu írta...

Gyönyörűséges minden, amit kaptál és a fonalad is...Imádom:-)Szépséges...

Kriszti írta...

A fonalad lehet hogy szerinted egyszerű, DE szerintem nagyszerű!

Az ajándékaid is irigylésre méltóak.

Anice kötős blogja írta...

Ez itt meg egy irigykedős komment lesz :)

A fonalad nekem is nagyon bejön.

Irenka írta...

Mennyi szépség! Jártam már erre korábban is, de csak futó pillantásra volt időm, most azonban jól kigyönyörködtem magam. Legjobban a hímzőtálcád tetszik, nagyon kifinomult szett.

peony írta...

Nagyon szép a fonal!!! A gyapjút festetted?

bucilla írta...

Kösznöm lányok:)
Annamari: igen, saját fonás, még nagyon amatőr vagyok, de ezzel a vastagsággal már elboldogulok valahogy.
Peony: igen, magam festettem:)