2009. nov. 15.

Színterápia

Rég jelentkeztem itt..... nem voltam túl jókedvű mostanában, a munkahelyemet is utolérte a gazdasági válság:( Jövőre már nem lesz munkahelyem...illetve remélem hogy lesz, de sajnos nem ennél a cégnél...annyira sajnálom, és ami a lelkiállapotomat illeti, még nem tudok túl pozitívan tekinteni a jövőbe, s az alkotókedvem is alább hagyott.
Azért csináltam ezt-azt, de nem azzal a lendülettel, amivel egyébként szoktam.
Festettem növénnyel, Ercsu segédletével, nekem picit szürkés lett a végeredmény, így gyorsan újra forraltam a festőlét, kevés rubin festéket hozzáadva, Majd két szálat ösze fogok belőle sodorni, és úgy fogom felhasználni, íme:

Aztán festettem hagyományosan, ruhafestékkel ezeket:
Vaku nélkül:

Ugyanez vakuval:

Vaku nélkül:

Ugyanez vakuval:

A valódi szín a kettő között, mindkét esetben...
Kipróbáltam a selyemfestést Procionnal, a lila fonal 100% selyem, a zöld gyapjú, és selyem, majdnem fele-fele arányban, ezek nagyon finom fonalak, olyan vékonyak mint a perlé, csak éppen nagyon puhák és szerencsére a festéstől sem keményedtek meg. Miután igen vékonykák, ütős színeket szerettem volna, ( sikerült) a lila Nőcikéjé, a zöld az enyém lesz, de majd csak tavasszal kerül rá sor, addig a jó meleg gyapjú fonalakból kötögetek majd.

Ezt még múlt héten követtem el, a fonásra vár, én meg a kedvet várom hozzá....

Ezt a fonalat Juliskámnak fetettem, még nem látta, remélem tetszeni fog neki...

Elnézést az életlen képért, de a szín ezen legalább valóságos.
Ő pedig ezzel a vidámságos kisollóval lepett meg a múlt héten:

Ezt a fonalat az előző bejegyzésben mutattam már, rendelésre lett festve, és egy Gail kendő készül belőle, olyan 75%-nál tartok, remélem jövő hétvégére elkészül. A színek itt sem az igaziak...

Ezek pedig az új szerzeményeim, talán nyáron majd varrok belőlük valamit...

15 megjegyzés:

Mosolyrend Évi :) írta...

Szia!
Sajnálom,hogy az életedben nem minden kerek mostanság ...

A fonalak szépek a kendő is különleges :)
Remélem az alkotókedved is sziporkázik hamarosan!

ercsu27 írta...

Bettim, nem apróztad el! Szépségesek lettek, most a barnás-kékes a kedvencem!
Pussz!

Macus írta...

A munka kapcsán sajnos nem hiszem, hogy most bárki meg tudna vigasztalni téged...

A festéseid gyönyörűek lettek! nekem is a kékes-barnás a legszebb!

nöné írta...

Betti, mélyen együttérzek Veled, vígasz szó csupán annyi, hogy bizakodj, lesz ez még jobb is!
Nagyon termékeny voltál, nekem igazából nincs kedvencem, mind nagyon-nagyon tetszik!

Lvica írta...

Nagyon szépek a fonalak, mestere vagy a színeknek, Betti!
A másik ügyben pedig nagyon szorítok, hogy alakuljon vmi szuper!

Melinda írta...

Te jó ég, mennyi minden!:O

Először is, sajnálom, hogy munka ügyben nem jók a híreid.:( Szorítok, hogy ez változzon!:x

A festések nagyon tetszenek, a barnás-szürkés(kékes?) a kedvencem. A selymektől el vagyok ájulva, gyönyörű mind a kettő. Én is nemrég jutottam hozzá egy selyemtartalmú merino laceweighthez, háááát, az tényleg valami isteni puha. Kíváncsian várom, mit alkotsz majd belőlük.:)
A Gail szépséges lesz, gyönyörű színei vannak!

Barbi írta...

A fonalak gyönyörűek, a karácsonyi hímzés pedig még gyönyörűbb!! :D
Sajnálom a munkahelyed, de remélem, hamarosan rendeződnek a dolgaid! Addig is kitartás és ne búslakodj!

Edige írta...

Micsoda gyönyörűségek!
Remélem, hogy minden jól alakul majd jövőre...

bucilla írta...

Jaj ányok! De aranyosak vagytok, hogy így vigasztaltok, máris jobban érzem magam:) Köszönöm a sok dícséretet is fonalfestés ügyben;) A barnás kékes, az inkább barnás szürkés, és nekem is nagyon bejön, eredetileg azért festettem, hogy egy vadabb színű fonallal össze sodorjam, hogy finomítson rajta, de lehet hogy egymaga marad, mert nagyon beleszerettem...

Kriszta írta...

Szépséges fonalakat festettél, nagyon jók lettek! Munkaügyben szorítok én is, hogy alakuljon valami jó :)

hortenzita írta...

Teljes mértékben átélem a problémádat, szorítok, hogy összejöjjön valami jövőre.
Ezek a gyönyörű sk. festéses fonalak teljesen lázba hoznak: egyik szebb, mint a másik. A lilák a szívem csücskei.

Nina írta...

Azt hiszem, mélyen át tudom érezni a munkád elvesztése miatti hangulatod, volt benne részem nekem is, igaz évekkel ezelőtt... Nagyon drukkolok!
Ami a fonalakat illeti, csak ámulok... És a Gail abból a fonalból álomszép, tényleg annyira jó, hogy ilyen sűrű foltosan festetted, remek, teljesen beleszerettem :D
Gyönyörűség a többi is, választani sem lehetne közülük :)

Timici írta...

munka ügyben drukkolok!
a fonalaid mesések, különösen a barna-szürke és a fonásra váró gombócok tetszenek;o)

Anice kötős blogja írta...

A kreatív munkáid nagyon tetszenek, remélem a másik munkahellyel is lesz elegendő időd majd idejárni.

Bernadette írta...

:-(
:-) a fonalaidnak. Nekem is a kékesbarnástól dobbant a szivem. Valami ilyesmit akarok festeni a kispasinak.