2009. febr. 18.

Egy Shetty




Elkészültem az ajándékba szánt Shetland Triangle kendővel. Annyi mindennel foglalkoztam az utóbbi hetekben, hogy csak ritkán jutottam hozzá, így nagyon lassan haladtam vele.
3,5-ös tűvel kötöttem, ebből a 100%-os gyapjúfonalból.
600 méter ment bele, és a mérete, 190x80 cm.








A tűmön pedig a Gail amit már régóta nézegettem magamnak, de nem akartam előbb belefogni egy újabb kendőbe, amíg az előbbit be nem fejeztem. Aztán pedig nem igazán tudtam eldönteni, hogy a fonalak közül melyiket is válasszam, mert nagyon tetszene sok színben, vékonyból, és vastagabból egyaránt. Végül ezt a sárgás-zöldes Kauni nevű fonalat válsaztottam, ami szintén nyers gyapjú, istenien puha, és egy álom vele kötni. A színe pedig számomra már a tavaszt idézi:)



13 megjegyzés:

nöné írta...

Ebben a színben is nagyon szép ez a Shetland Triangle kendő, én is szerelmese lettem ennek a mintának, könnyű, nem kell a leírást nézni, és haladós. A Gailnek csodaszép a színe, a minta szintén elég könnyű, haladós. Alig várom a végső látványát!

Timici írta...

Betti, nagyon szép az STd és milyen stílusos fonalat választottál hozzá(Shetland):o)
A Gail kendőd színe csodaszép, nekem ezek nagyon közel állnak a szívemhez és szintén a tavasz miatt, ami a kedvenc évszakom.:o)
Lassan készen is megcsodálhatjuk, amilyen gyorsan haladsz;o)

Nina írta...

Gyönyörűek, már megint :)) Mint mindig!
Ha akarnál sem tudnál rondát mutatni :DDD

xenasi írta...

gyönyörű színe van ennek a zöldnek :))
gratulálok a kész kendőhöz is
nem tudom, hogy volna-e rá türelmem :)) csak szemezek velük...

Szecsi írta...

Nagyon szép a szürke is, de zöldtől lehidaltam!
Nagyon tuti!!!

Nina írta...

Szia Betti,

kérlek majd nézz be ide:
http://xszemkozt.blogspot.com/2009/02/special-friends-award.html

Puszi!

csicsóné írta...

Gyönyörű lett a kendőd!
A zöldessárgának pedig a színei nagyon jók!!

Jucus írta...

A zöld valami fantasztikusan szép - egyébként is imádom a zöldet, de a másik is csodaszép! Nagyon ügyes kezeid vannak!

majonez írta...

Csodaszép a shetland, ez a minta mindenből nagyon jól mutat. És a zöldes színátmenetes kendőd...!Fantasztikus már így is, a Gail leveleivel mesésen fog kinézni!

ercsu27 írta...

Mindent elmondtak előttem a többiek! :-)
Szépségesek, mint mindig! Gratulálok!

ercsu27 írta...

Jaaa, elfelejtettem mondani: a héten fonják a nagyon finom fonalat, azért nem kaptad még meg. De benne vagy a nagy kockás füzetben, láttam ám! :-)

bucilla írta...

Köszi Lányok:) Ercsu neked külön az infót;)

disa írta...

h漫,成人漫畫,免費A片,色情網站,色情遊戲,情色文學,麗的色遊戲,色情,色情影片,同志色教館,色色網,色遊戲,自拍,本土自拍,kk俱樂部,後宮電影院,後宮電影,85cc免費影城,85cc免費影片,免費影片,免費小遊戲,免費遊戲,小遊戲,遊戲,好玩遊戲,好玩遊戲區,A片,情趣用品,遊戲區,史萊姆好玩遊戲,史萊姆,遊戲基地,線上遊戲,色情遊戲,遊戲口袋,我的遊戲口袋,小遊戲區,手機遊戲,貼圖,A片下載,成人影城,愛情公寓,情色貼圖,情色,色情網站,色情遊戲,色情小說,情色文學,色情,aio交友愛情館,色情影片,臺灣情色網,寄情築園小遊戲,情色論壇,嘟嘟情人色網,情色視訊,愛情小說,言情小說,一葉情貼圖片區,情趣用品,情趣,色情漫畫,情色網,情色a片,情色遊戲,85cc成人片,嘟嘟成人網,成人網站,18成人,成人影片,成人交友網,成人貼圖,成人圖片區,成人圖片,成人文章,成人小說,成人光碟,微風成人區,免費成人影片