2008. júl. 18.

Sírni tudnék:(







Csalódott vagyok:( Festettem vásznakat ugye, és nem tudom hogy a marabu márkájú festékkel mi lehetett a baj, de hiába van saját fixálója, aminek követtem az utasításait is, mégsem sikerült fixálni a vörös színt:(
Ez nem annyira lett volna gond, ha én nem egyéb, pasztel színekkel varrtam volna össze, és nem készítettem volna belőle, foltos-kelléktartót!

Nagyon tetszett, sőt!
Ezen kezdtem el gyakorolni a szabad gépi tűzést, először egy itthon talált ősrégi ehhez való talppal, ami igen nyikorgósan működött. Ez zavart is, meg a kanyarok se úgy mentek vele, így másnap, vettem is egy újat, ami az én Pfaff gépemhez való. Bár első ilyen próbálkozásom ez, úgyhogy aki tud már "szabad gépi tűzni, az most csukja be a szemét, de már ezzel a talppal, a kanyarok is sokkal szebbek lettek, és sokkal könnyebb volt az irányítás is .

Ferdepánt is került rá, pedig még annak a relytelmeit is csak éppen gyakorolgatom, szintén klasszul sikerült. De engem nem hagyott nyugodni a piros szín, mert gyanús lett, mikor is az illanó filcet gyengéd vizezésel el akartam távolítani, mert azonnal megfogta a redwork minta anyagát:(
Így gondoltam, hogy előbb kimosom, mielőtt felülre fület, alulra pedig gombot varrok rá, és 30 fokon, színfogó kendővel, betettem a mosógépbe. Meglepetés várt mikor kinyitottam:( az egész hiperpink színben pompázott:(
A kímélő clorox semmit nem használt, aztán színtelenítővel próbálkoztam, de attól olyan lila lett minden piros szín rajta, hogy rá sem bírtam nézni! Mert a ferde pánt piros maradt, és rettenetesen ütötték egymást.

Ezek után úgy gondoltam, hogy domestoszt adok neki, és ha még randább lesz, odaadom a kukaszörnynek.


Hát mitmondjak, nem szép, és a színek sem hasonlítanak a kiindulási állapothoz, mert annyi extrém kémiai hatásnak vetettem alá őket, de talán nem dobom ki!
Annyira tetszett mikor elkezdtem, szépek voltak a színek, a mostani fakó-piros, cseresznye színű volt, és az a ronda világos pink pedig törtfehér.....annyira sajnálom, még a szívem is belefájdult esküszöm!!! Azthiszem most neki állok valami hasonlót készíteni, de most már valami színtartóbb anyagból:(

18 megjegyzés:

helen írta...

Ki ne dobd!!!

Christine írta...

Szerintem sem, én nem látok benne semmi különösebb hibát, vagy "rondaságot"... Jók így is a színek!

enigma írta...

jaj, szegény...meg tudom érteni a dühödet és a csalódottságodat, de az Istenért...ki ne dobd...inkább írom a postacímemet...:)

enigma írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
idi írta...

Ez nagyon szép így.Ne légy szomorú.

bucilla írta...

aranyos tőletek hogy próbáltok vígasztalni, talán majd szebbnek látom ettől.....de ti nem láttátok mosás előtt.....

melcsilla írta...

Színek ide vagy oda, nekem nagyon tetszik!

Judilla írta...

Én nem nagyon látom a foltokat, de ha neked mégsem kell, bevállalom ám!:))
Jövő héten várom a postást.:DDD
A tűzésed is nagyon szépen sikerült, gratula!!
Én is régóta készülök készíteni a cuccaimnak egy tartót, de valahogy mindig elmarad valami miatt...

Emő írta...

Erről lekéstem...Ha kidobod,majd mondd meg melyik kukába,mert ez gyönyörű!:-)

KicsiKató írta...

Én még nem találkoztam színtartó vörös-piros festékkel, gondolom, a procion tartja magát az eredeti elképzelésnek. Mindenesetre a végeredmény így is nagyon tetszik, sőőőt, ez a tipikus esete annak, amikor valószínűleg csak te látod a hibát:)))

katica írta...

remelem nem dobod ki, lehet hogy te hibat latsz benne, de nagyon szep lett. Nekem nagyon tetszik a szinei

bucilla írta...

Aranyosak vagytok csajok:) Barátkozom vele...

El rincón de Chelo írta...

Que bonito costurero, me encantó!!! besos

Chelo

Katbo írta...

Sírni azt szabad! Az nagyon sokszor jól esik az embernek.(Én például szeretek is), de elkeseredni nincs okod. Nagyon -nagyon szép kelléktartót készítettél. Lehet, hogy a végeredményig vezető út izgalmas volt, de mi az ami egyszerű? Valami kis dolgon sokszor "elcsúszik" az ember, aztán az a nagy dolog, ha javítani tud rajta és nem feladva "kidobja" a "problémát".
Használd egészséggel!!

katafolt írta...

Szerintem szépséges így is.Ha nagyon nem tudod lenyelni,fesd meg!Kastanie
használja ezt a módszert,és olyan jó keletes árnyalatai születnek...

bucilla írta...

:) köszönöm, megpróbálom elképzelni, hogy milyen lenne úgy! lehet hogy az lesz a sorsa...

Judilla írta...

Nézz be hozzám..:))

Edige írta...

Remélem, mostanra a többiek már meggyőztek, hogy nem szabad kidobni. Igaz, hogy az eredeti verziót nem láttam, de ez nagyon tetszik...