2007. júl. 13.


Réges-rég nem pöttyentettem ide semmit, de nem is igazán történt olyasmi, ami miatt írhattam volna:))) Azért alkotok ám ezerrel, de nem publikusak még a művek, szeretnék egy pici meglepetést okozni velük;)
Ez a hét csupa-csupa öröm volt nekem, annyi mindent kaptam, hogy elmondani is nehéz lenne, inkább mutatom őket szép sorjában, hogy ti, kedves olvasóim, ti is gyönyörködhessetek benne!
Hétfőn megérkeztek a várvavárt ebay-s szerzeményeim, különböző mintaívekkel:

Kedden jött egy csodás csomag Zsuzsától, telis-tele valami hihetetlen finom dolgokkal! Még sosem próbáltam ki a Kreinik fonalakat, de ez a Trebizond, megbabonázott alig néhány öltés után! Ercsutól irigyeltem meg a Butterfly garden-jét, ehhez kaptam meg a kellékcsomagot. Aztán egy régi kiszemelt áldozathoz is jött az amsterdam blue vászon, meg némi perlé, és még ajándékot is kaptam képzeljétek, csodás mini gombocskákat, annyira tündériek, imádom az ilyen cuki apró dolgokat!!!! Köszönöm szépen Zsuzsa, ismét megleptél:))

És hát ami ma érkezett, azt alig tudom leírni szavakkal, és az érzést még annyira sem, amit akkor éreztem mikor kibontottam! Egyik csoda a másik után követte egymást, levegőt is alig kaptam a meglepetéstől! Anikó küldte nekem ezt a rengeteg csodát, iyeneket még csak álmomban láttam:)) meg Anikó blogján! Leírom mennyi mindent kaptam!
- Egy csodás bordó, eredeti DMC utazós-varrós táskát, amiben volt fonaltartó pálcika, mappa a pálcákhoz, egy klassz mintafüzet, nyári motívumokkal, fonalak, és egy vajszínű hímzővászon is! Nagyon praktikus darab!
- Kaptam két papírlyukasztót, meg egy érdekes radírt, a lyukasztók közül az egyik szív alakú, a másik "B" betűt formáz, nagyon jópofákat lehet majd velük csinálni.
- Két csodás képkeretet, ami tulajdonképpen három:))A négyzet alakún olyan szép nyomott minta van:))) Már kaptam a kis szívesből nemrég pirosat is! most pedig szürkéset!Nagyon tetszenek, hamarosan kifestem a konyhát, és akkor oda tervezem tenni őket, addig a nappali falán díszelegnek!
- Egy akasztót, amin a konyharuháim fognak lógni nemsokára, természetesen szívecskét formál az is, ahogy a kis fém-kolomp is, amit fel fogok akasztani a bejárati ajtó mellé!
- Egy tüneményes mackót, aminek az az érdekessége, hogy szarvasbőrből van, és a funkcióját tekintve képernyő tisztító telefonhoz:))) Pedig Anikó nem is tudta hogy nagyképernyős a telcsim, és persze állandóan újjlenyomatos emiatt! Most majd tisztítom rendszeresen! Olyan édes!
Kaptam egy szép nagy darab piros lenvásznat is, nagyon szép színe van! Azthiszem szíveket fogok belőle varrni;)
- És egy fantasztikus ollót, amilyet már régóta nagyon szerettem volna, mert hát imádom, és gyüjtöm is őket...... és hát ez nagyon-nagyon szép míves!
Remélem nem felejtettem ki semmit:))) Anikó! Nagyon szépen köszönök neked mindent ezúton is, még most sem tudom miért kaptam ezt a rengeteg ajándékot, de nagyon remélem hogy hamarosan viszonozhatom ezt az örömöt neked! Köszönöm!


14 megjegyzés:

Christine írta...

Óóóó, téged aztán nagyon szerethetnek:) Szerencsés vagy, hogy ilyen barátnőid vannak:))

judilla írta...

Ó, meg ááá... Gyönyörű dolgokat kaptál és vettél!!:D De azok a szívek!! Már azon gondolkodom, hogy lehetne barkácsolni ilyesmit...;)

bucilla írta...

Ezen már én is gondolkodtam:)))

Pillle írta...

Teljesen sárga vagyok az utolsó kép láttán :) Még ennyi gyönyörűséget!!
Látom, már töltöd fel a szerzeményeid mintáit. Köszi nagyon!!

bucilla írta...

Nagyon szívesen!!!

Cherry írta...

Tényleg igazi gyönyörűségeket kaptál!
Azon gondolkodtam épp a napokban, hogy a közelünkben van a "híres" Ecseri piac még nem jártam ott, pedig már régóta tervezem, lehet, hogy találnék ott valami szépséget?

bucilla írta...

Hát nem hinném hogy efféle csodákat lehet ott kapni!

annaitto írta...

Örülök ha sikerült meglepetést és örömet szereznem :)

Cherry, az ajándékaimat nem a bolhapiacon találtam, hanem az IKEA-ban, Shauramps-ban, Maison du monde-ban, Maison de campagne-ban a Coctail scandinave-ban ....;) Bár valóban jó lenne ha ott is lehetne ilyesmiket találni.....

Cherry írta...

Hűűű, már meg ne sértődjetek. Csak épp eszembe jutott az ecseri.
Egy szóval sem mondtam, hogy ezek a kincsek bolhapiacról vannak.

Timea írta...

gyönyörűséges ajándékokat kaptál Anikótól, elhiszem, hogy milyen fantasztikus érzés lehetett kibontani a csomagot. Alkoss velük, belőlük szépeket!:)

Nina írta...

Betti, csodás dolgokat kaptál!
IRigykedni szabad? Anikó igazán elkényeztet :))
Szívesen elfogadnám azt a gyönyörű ollót is :))

Sajna itthon ilyesmiket nem lehet kapni :(

Ralina írta...

Húúú, de jó neked! Micsoda kincseid vannak. :) Én is kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük.

bucilla írta...

Igen! igazi csodák:))Nagyon örülök nekik:)

amotae írta...

Gyönyörűségeket kaptál :) Gratula!