2007. ápr. 9.



Szerencsére nagyon jól megúsztuk a húsvéti locsolkodást az idén! Hagyomány ide vagy oda, én személy szerint utálom ezt a részét az ünnepnek! Idén a vendégjárás is elmaradt, és mi is inkább itthon pihengettünk, sütöttünk, főztünk, és végre nem óracsörgésre ébredtünk! Még tavaly varrtam ezeket a nyuszikat, ők voltak idén is a kedvencek, bár nagyon gondolkodtam egy igazi kosorrú lógófülű törpenyuszkón, de sikerült lebeszélnem magam róla.



A múlt héten elég kevés időm volt a készülődés miatt, de azért varrtam a DT-met, bár nem gőzerővel, de annál nagyobb élvezettel:) tanultam egy csomó új szép öltést, amit mostanra már el is felejtettem:) de a leírás megvan, bármikor elővehetem! Elkezdtem egy kis Blackbird mintát, persze már az új kézzelfestett fonalakat is be kellett vetnem hozzá, meg csináltam egy kis Bent Creek lógót, nemtom mire, de annyira imádom ezeket a kis bigyókat, és persze a méhecskéket szintén:) Ja meg hát festettem megint anyagokat, azokat nem fotóztam le, na majd legközelebb! Talán addigra kerül is majd rá valami kis minta!

5 megjegyzés:

helen írta...

Csodásak!!! Blackbird rulez!!! :D

judilla írta...

Édesek a nyulaid:))) Azt hiszem, hogy évszakonként új ruhát varrok az enyémnek...:D
Ezt a Blackbirdet én is hímeztem már.
Szupi lesz a sampler, és a méhike is nagyon cuki:))

Ralina írta...

Eszméletlen jók a nyulak, ilyet én is szeretnék! :))

Timea írta...

tüneményesek a nyuszkóid:)

bucilla írta...

Köszi csajok:)